Február 4.- “Ovisuli”

Ma délután került sor iskolánk Kálvin-termében az Észkerék és a Legkedvesebb mesém című pályázatok ünnepélyes eredményhirdetésére. A megjelent szülőknek és az óvodásoknak iskolánk Meseszakkörösei kedveskedtek két jelenet eljátszásával. (A szakkör vezetői: Simon Szilvia és Csonka Mónika tanítónők.)
A szülőknek ezután Rojtos Norbert igazgató úr adott tájékoztatást iskolánkról; közben pedig az óvodásoknak Csonka Mónika tanítónő, hitoktató tartott foglalkozást, melynek középpontjában Noé bárkájának a története állt.
Köszönjük a sok-sok beküldött alkotást/pályázatot!
Képek a galériában.