Német nyelvi tábor Barnagon

Az idén július első hetében került sor a német nyelvi tábor megszervezésére Barnagon, amelyen iskolánkból a 6. és a 7. osztályból vettek részt a tanulók.

A Barnag Jövőjéért Alapítvány támogatásával tervezzük minden tanév végén megszervezni a nyelvi tábort, melynek vezető – szervező német nyelvtanárai: Diénes Melinda és Herche Ágnes általános iskolai és dr. Szilágyi Anikó egyetemi tanárok.
A tábor célja játékos, projektszerű és interaktív módszerekkel az iskolai tanmeneten kívül tovább fejleszteni a gyerekek szókincsét, beszéd – és szövegértési képességeit. Ezen kívül betekintést adni a német nép és a magyarországi németek szokás- és hagyományvilágába, kultúrájába, történelmébe. A délelőtti nyelvi foglalkozásokat délután kézműves foglalkozások, tanulmányi kirándulások, erdei túrák és számháború, strandolás követték. Záró programként egy kiállítást szerveztünk a hét során készült projektmunkákról és kézműves termékekről, egy kis előadást adtunk a szülőknek, melyben egy ízelítőt kaptak a tanultakról és egy kis eszem-iszom fogadást készítettünk elő a tábor résztvevői által készített finomságokból.
Reméljük a következő évben is sikerül megszervezni a tábort, hisz a nyitott, kötetlen nyelvi foglalkozások jelentősen fejlesztik a gyerekek nyelvi készségeit, a délutáni programok pedig további élményekkel gazdagítják a résztvevőket. Szeretettel várjuk a következő évben is a „refis” jelentkezőket!
Diénes Melinda, német nyelvtanár

Képek a galériában.