Idén harmadszor került megrendezésre a Barnag Jövőjéért Alapítvány támogatásával a német nyelvi tábor Barnagon, június 27. és július 2. között.
Iskolánkból 10 német nyelvet tanuló diák vett részt a táborban. Az idei foglalkozásokon délelőtt tematikus gyermekdalok, versek, rövid történetek játékos, szemléletes feldolgozásával, kézműves foglalkozással, sütés-főzéssel ismerkedtünk a magyarországi németek betelepedés történetével, szokásaival, kultúrájával. A délutáni órákban szervezett zádorvári számháború, az örvényesi strandolás és fagyizás, a hidegkúti tutajúsztatás, a nagyvázsonyi vár és postamúzeum látogatása tették kalandossá a tábort a gyerekek számára. A tábor zárásaként fogadást és előadást tartottunk, ahol a szülők, testvérek, nagyszülők egy kis ízelítőt kaphattak a tanult dalokból, versekből, történetekből, és a kis kiállításunkon megtekinthették a tábor témájához kapcsolódó kézműves termékeinket, megkóstolhatták az általunk sütött süteményeket.
A tábor reggel 9.00 órától délután 16.00 – 17.00 óráig tartott. A gyerekek háromszori étkezésben és folyamatos ásványvíz ellátásban részesültek. A tábor helyszínét Barnag község könyvtára és kultúrháza biztosította.
A foglalkozásokat Diénes Melinda és Herche Ágnes német nyelvtanárok tartották. Segítők voltak Debreczeni Márta, barnagi testületi képviselő és Diénes Csenge, egyetemi hallgató.
Kedves táborozó gyerekek! Remélem jól éreztétek magatokat, csiszoltátok a német nyelvtudásotokat, jól szórakoztatok, emlékezetes volt számotokra a tábor. Jövőre visszavárunk Benneteket, mert nekünk is jó élmény volt veletek lenni!
Köszönet illeti a Barnag Jövőjéért Alapítványt, a Barnagi Önkormányzatot és a Kedves Szülőket is a támogatásért!
Diénes Melinda, szervező, német nyelvtanár
(Képek a galériában.)