„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében” (Herman Ottó)
Hazánkban minden év május 10-e a madarak és fák napja. 🐦🌳 Ez a nap több mint száz éve a természet és az élővilág védelmének napja Magyarországon. 1996 óta egy Németországból indult mozgalom hatására itthon is minden évben megválasztják az év fáját és madarát.
🌳Az idei év fája a VÉNIC SZIL, 🐦az év madara a BARKÓSCINEGE.
📣 Napközis délutánunkon a 3. és 4. osztályos gyerekek ismertetőt láttak és hallottak e jeles napról, ezt követően pedig ez a gyönyörű madár került a középpontba. Megismerkedtek megjelenésével, életmódjával, költési szokásaival. Később különböző izgalmas kincseket kerestek, rejtvényeket és játékos feladatokat oldottak meg (puzzle, szókereső, szólások és közmondások). A mozgás nem maradt el az esős idő ellenére sem, az amőba játék testnevelés órai változatával versengtek a harmadikosok. A negyedikesek Activity, Speed Cups, Torpedó játékokkal játszottak.
📣 Első és második osztályosaink állathangok felismerését kapták feladatul, totót, képkirakót, puzzlet oldottak meg, célba dobtak, valamint különböző terményeket kellett felismerniük tapintással és válogatással.
🌍 Fontos alkalmunk volt ez a jókedvű délután is a természetvédelem iránti elkötelezettség kialakítására és elmélyítésére; sok-sok új ismerettel, élménnyel gazdagodtak tanulóink. (Képek a galériában.)