📌Október utolsó pénteki napja iskolánkban már hagyományosan – az Országos Zsoltáréneklő Verseny mellett – a reformáció emlékének jegyében telik. Az idei Kálvin-napon legfiatalabb tanulóink Luther Márton reformátor életével ismerkedtek meg, majd pedig Luther-rózsát készítettek. Harmadik-negyedik osztályosaink Kálvin Jánosról tanulhattak, valamint kézműves foglalkozás keretében „lapbook”-ot készítettek.
📌Az ötödik-hatodik-hetedik osztályos diákjaink a Zsidó Kiválóságok Házában, az egykori református templomban ismerkedtek Kálvin János életével, és ezt követően mérték össze tudásukat egy izgalmas csapatversenyben.
📌A napot minden osztály a Balatonfüredi Evangélikus Templomban kezdte közös énektanulással és áhítattal.
A nap végén pedig minden résztvevő egy, a hitoktatók által készített sütivel zárhatta a napot.
Köszönjük a szervező pedagógusok munkáját! (Képek a galériában.)