Családi istentisztelet Jókai Mórra emlékezve (02.16.) 🙏

💭 A Jókai-emlékévhez kapcsolódóan, a mai családi istentiszteleten emlékeztünk meg gyülekezetünk egykori tagjára, Jókai Mórra, hiszen – szinte napra pontosan – 200 éve (1825. február 18-án) született a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója. Templomunk orgonáját 1884. november 9-én szentelték fel. 💬 „Az orgonaépítéshez szükséges anyagiak előteremtéséhez közadakozást hirdetett a presbitérium a gyülekezet körében. (…) Az adakozók névsorában a 114. helyen Jókai Mór neve olvasható!” Az erről szóló korabeli dokumentumot az istentisztelet után meg lehetett tekinteni a jelenlévőknek. A helyi szájhagyomány szerint Jókai Mórt még bújtatták is templomunkban!
🙏 Hetedik osztályosaink szolgálatának megható pillanata volt, amikor Jókai egykori ülőhelyén mondott imádságot egy tanulónk.
Köszönjük szépen a felkészítő pedagógusok munkáját és diákjaink szép szolgálatát!
💭 A bicentenáriumot városunk több programmal ünnepli meg, „mert Jókai írói életműve a mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényei a magyar identitás szerves része. (…) Nem véletlen a helyszín, hiszen nincs még egy ilyen város az országban, amelyhez ennyire ragaszkodott volna Jókai. Balatonfüred volt a kedvence (…).
(Forrás: balatonfuredireformatus.hu és balatonfured.hu) KÉPEK a galériában. VIDEÓ iskolánk facebook-oldalán.