Családi istentisztelet- 05.07.

Már hagyományosan a májusi családi istentiszteleten köszöntöttük az Édesanyákat, Nagymamákat. Köszönjük a szép szolgálatot a gyermekeknek és a felkészítő pedagógusoknak. Az istentisztelet szerkesztett felvétele megtekinthető Egyházközségünk honlapján: IDE KATTINTVA.
(Képek a galériában.)

Országos első helyezés a HEBE németversenyen 🇩🇪

A Hebe Kft. országos szintű, német nyelvi projektversenyt szervezett „Legendäre Sisi” címen, Erzsébet királynéra emlékezve. Az életrajzi, történelmi vonatkozású kutakodó és kreatív projektfeladatok nagy kihívás elé állították a versenyzőket, próbára tették nyelvtudásukat, és történelmi ismereteiket is.
Ezen a versenyen Fülöp Réka, 8. osztályos tanulónk maximális pontszámot ért el, így első helyezett lett! 🥇
Felkészítő tanár: Diénes Melinda.
Szívből gratulálunk!

🎤🎹🎸🎷Megalakult és nagy sikerű koncertet adott a Parkside Boys

Május 3-án debütált a Parkside Boys; iskolánk nyolcadikos fiúkból álló együttese. A zenekar tagjai:
Kelecsényi Ábel- billentyűk, ének
Fodor Iván Jenő- ének, cajon, szaxofon
Petschovsky Mátyás– gitár, basszusgitár
(Sáthy Bulcsú– gitár)
📣A bő egyórás (több, mint húsz számból álló) koncerten olyan népszerű dalok hangzottak el iskolánk tornatermében, mint:
🎶 Elvis Presley: Hound Dog, George Ezra: Budapest, Bryan Adams: Summer of ’69, U2: With Or Without You, Deák Bill Gyula: Rossz vér, The Animals: House Of The Rising Sun, Tankcsapda: Mennyország Tourist, John Denver: Take Me Home, Country Roads, Republic: A 67-es út, Lynyrd Skynyrd: Sweet Home Alabama, stb.
A diákönkormányzat szervezésében a koncertet követően diszkóval folytatódott a program a tornateremben.
Köszönjük szépen a felejthetetlen koncertet, és további sok sikert kívánunk a “világot jelentő deszkákon”! Büszkék vagyunk rátok, Fiúk!😊🎵
(A koncertfelvételt köszönjük Szente Benjáminnak!)

Kiemelkedő vármegyei eredmények matematikából

A körzeti fordulóról továbbjutott tanulóink, a Dunántúli Esélyteremtő Matematika verseny Veszprém vármegyei fordulóján a következő eredményeket érték el:
🥉Keszler István (6.o.): 3.hely,
Novák Bence (6.o.): 7.hely,
Kósa Johanna (7.o.): 4.hely,
Kicsák Márk Miklós (7.o.): 7.hely.
Szívből gratulálunk!

Tanulmányi kirándulás a budapesti Néprajzi Múzeumban

📌Az 5. osztály tanulói április 28-án, pénteken hon-és népismeret és vizuális kultúra tantárgyak keretében a budapesti Néprajzi Múzeumba látogattak iskolánk alapítványának támogatásával. Múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a sokszínűség volt a gondolatok központja.
„… miért jó, hogy ennyi formában tudjuk megmutatni magunkat a világ előtt? Miért fontos ez a végtelen kavalkád? Mi lenne, ha ezt az egészet kidobnánk …, ti talán a kiállítás tárgyainak megvizsgálását követően meg akarjátok győzni Szürkepolisz Urát a változásról.”
📌A drámapedagógiát alkalmazó foglalkozáson öltözködési szokásokról, különleges viseletek jellemzőiről, történeteiről és szimbólumairól kaptak áttekintést a diákok. A nap további részében útba ejtettük a Hősök terét, ahol megkerestük azoknak a történelmi személyeknek a szobrait, akikről már történelem órán tanultak a gyerekek. A programot a Városligeti Nagyjátszótéren zártuk, izgalmas kihívásokat teljesítve.
Vidám, jó hangulatban sok érdekesség, új ismeret gazdagította a napunkat.
📌A tanulás élmény, az élmény az tanulás!
Köszönjük a pedagógusok szervező munkáját! (Képek a galériában.)

Tavaszi olvasópályázat

A Lipták Gábor Városi Könyvtár által meghirdetett Tavaszi olvasópályázaton nagyon szép eredményeket értek el tanulóink:
2.osztályosok között: (16 nevezőből)
🥇1.hely: Molnár Félix
🥈2.hely: Burgyán Janka Léna
🥉3.hely: Liga Viktor
6.hely: Faragó Mihály Áron
3.osztályosok között: (25 nevezőből)
🥉3.hely: Cseh Zsuzsanna, 🥉Reitner Ferenc és 🥉Bruckner Veronika
4. hely: Várady-Fandl Áron, Kicsák Bence Tamás és Brózs Alíz
5. hely: Krámli Fruzsina
6. hely: Korponai Gréta
4.osztályosok között (6 nevezőből):
🥈2. hely: Mucsi Johanna és 🥈Szelindi Szófia
Szívből gratulálunk!

Füred-Köszöntő területi vers-és prózamondó verseny 🥇🥈🥉

Április 24-én és 25-én rendezték meg a hagyományos Füred-Köszöntő vers-és prózamondó versenyt a Lipták Gábor Városi Könyvtárban.
Tanulóink kiemelkedő eredményei:
🥇Marton Johanna (4.o.): 1.hely (vers)
🥈Krámli Fruzsina (3.o.): 2.hely (próza)
🥇Bari Boglárka (6.o.): 1.hely (próza)
🥈Bruckner Mária (5.o.): 2.hely (próza)
🥇Debreczeny Dorka Fanni (7.o.): 1.hely (vers)
🥉Kicsák Márk Miklós (7.o.): 3.hely (vers)
🥉Burgyán Júlia Anna (5.o.): 3.hely (vers)
🥉Németh Dorina (5.o.): 3. hely (vers)
👏Szívből gratulálunk, és köszönjük a felkészítő tanárok, tanítók munkáját! (Képek a galériában.)

Enyingi verseny: 2., és 3.helyezések 🥈🥉

📣 Április 21-én (pénteken) rendezte meg az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos Születésnapi Tanulmányi és Művészeti Versenyét. A komplex versenyen 8 különböző megmérettetésre várták a gyerekeket/csapatokat (pl.: rajzverseny, bibliai történetmondó verseny, Magyarország Nemzeti Parkjai, stb.). Iskolánkat két csapat képviselte:
🥈2.helyen végzett az anyanyelvi vetélkedőn a Németh Lili (5.o.), Bruckner Mária (5.o.), Balázs Dorottya (6.o.) alkotta csapatunk. (“Tartalék csapattag”: Biros Mandula.) Felkészítő tanár: Farkas Judit.
A vetélkedő témája: játékos feladatok a frazémák témaköréből.
🥉3.helyen végzett a hittanversenyen 8.osztályos csapatunk: Fodor Iván Jenő, Kelecsényi Ábel Péter, Petschovsky Mátyás és Sáthy Bulcsú. Felkészítő: Bátki Márton Boldizsár.
A hittanos vetélkedő témája: játékos feladatok Eszter könyvéből.
👏 Szívből gratulálunk mindkét csapatunknak!

Megyei első; országos 24. helyezés matematikából! 👏

📣 2023. március 16-án rendezték meg a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. Iskolánk tanulói közül a legjobb megyei helyezést elérők:
2.oszt.: Liga Viktor 15.hely, Mód Olivér 25.hely
3.oszt.: Kiss Levente Ákos 1. hely, Novák Áron 26. hely
5.oszt.: Molnár Inez 16. hely, Németh Dorina 19. hely
6.oszt.: Kovács Bendegúz 21.hely.
Kiss Levente Ákos országos helyezése is kiemelkedő, aki 4335 versenyző közül 24. helyezést ért el!
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Magyar nyelv hete (2023. március-április) 🇭🇺

📢 Az idei tanévben is nagy sikere volt a hagyományos Magyar nyelv heti versenyeknek, vetélkedőknek, melyet alsó és felső tagozatos diákjaink körében hirdettünk meg. A vers-és prózamondó verseny legjobbjai a jövő heti Füred-Köszöntő területi versenyen képviselik iskolánkat. A versenyek, vetélkedők (helyesírási, szövegértési, vers- és prózamondó, anyanyelvi csapatverseny) legjobbjait oklevéllel, és ajándékkal jutalmaztuk.
📢 Szívből gratulálunk minden résztvevőnek! (Képek a galériában.)