Pedagógus nap alkalmából tantestületünk budapesti kiránduláson vett részt. A kirándulás középpontjában az érzékszervek voltak: hallás: Magyar Zene Háza , ízlelés: Trófea Grill Étterem , látás: Szépművészeti Múzeum , Csontváry-kiállítás.
🥰 Élményekben gazdag napot zártunk, újult erővel folytatódhat a tanév/nevelési év zárása!
(Képek a galériában.)
🌳🚌 ⛰ 🥾”Határtalanul”: Erdélyben járt a hetedik osztály
🚌 2023.05.22-e és 26-a között iskolánk 7.osztálya a „Határtalanul” nyertes pályázat révén Erdélybe utazott. “Írók, költők, nemesek és meseszép túrák” – volt útvonalunk neve.
🥾Első nap Nagyváradon elsősorban Ady Endréről hallottunk, de idegenvezetőnk megmutatta a város egyéb nevezetességeit is. Köröstárkányban koszorúztunk az emlékműnél.
🌳Második nap délelőtt a Medve-barlangba látogattunk, délután a Pádis-fennsíkon kirándultunk.
🚌 Harmadik nap megmásztuk „magos Déva várát”, délután Magyarlapádra, majd Nagyenyedre utaztunk.
⛰ Negyedik nap délelőtt a tordai sóbányát csodáltuk meg, délután Kolozsvárra látogattunk.
🌳Ötödik nap Zilah után Érdmindszentre látogattunk, Ady Endre szülőházához, majd Nagykárolyban sétáltunk a kastély parkjában.
Élményekkel gazdagon tértünk haza.
Köszönjük Mógorné Áment Erika osztályfőnöknek a beszámolót és a képeket! (Fotók a galériában.)
A Nemzeti Összetartozás Napja (06.04.)
A ma délutáni városi megemlékezésen az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 103. évfordulóján iskolánk hetedik-nyolcadik osztályos diákjai, valamint nagykórusunk adott ünnepi műsort. A Kovászna parkban ünnepi beszédet mondott Rojtos Norbert, intézményvezető. Köszönjük szépen a méltó megemlékezést tanulóinknak, és felkészítőiknek: Angyal Tünde, Farkas Judit és Bíró Bernadett tanárnőknek. (További képek a galériában.)

Meseszakköröseink évzáró előadása (05.31.) 🎭
📌 Tegnap délután iskolánk Kálvin-termében frappáns mesék előadásával örvendeztették meg meseszakkörös tanulóink a közönséget. Az „Állatmese”, a „Metrómese” és az „Iskolába megy a pók” című darabokat Bácsi Liliána, Kósa Dorottya, Németh Olívia és Zeliska Anna (4.o.) adták elő. A meseszakkör vezetője: Simon Szilvia tanítónő.
👏 Köszönjük szépen ifjú színészpalántáinknak és felkészítőjüknek! (Képek a galériában.)
Labdarúgás diákolimpia- döntő (05. 26-28.)
📌 A labdarúgás diákolimpia országos döntőjén a II. korcsoportban 4 vereséggel, 2 győzelemmel a 18. helyen végeztünk Szombathelyen. Óriási élményekkel és sok-sok tapasztalattal gazdagodtunk! 594 csapat indult ebben a korcsoportban! Nagyon büszkék vagyunk a fiúkra! A csapat tagjai: Varga Benedek, Kicsák Bence, Novák Áron, Fülöp Ádám, Rojtos Ábel, Várady-Fandl Áron, Vizkelety Tamás, Máhl Zsombor, Németh Dániel.
Köszönjük a szurkolást, a bátorítást, valamint a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club támogatását!
Jövőre újra nekifutunk! HAJRÁ REFI! ⚽⚽⚽ (További képek a galériában.)

Várady-Fandl Áron, 3.osztályos tanulónk országos bajnok!
📣 A mai (május 23-i) országos diákolimpia tenisz 2-es korcsoport B kategóriájában (a nem leigazolt versenyzők között) összesen 26-an versenyeztek. Először csoportmeccsekre került sor Balatonbogláron, ahol Áron csoportgyőztesként végzett. Majd egyenes kieséses negyeddöntő (7:5, 7:1), elődöntő (7:3, 5:7, 5:2) és döntő. Ezt Áron 7:9, 7:4, 5:4-re nyerte! 🏆👏
🗨️ „Elsősorban Istennek szeretnénk mindezt megköszönni, aki ezt ajándékozta ma Áronnak. Másodsorban az edzőinek, Gönczöl Máténak és Serkédi Eriknek, és végül a Balatonfüredi Református Iskolának a szerető közegért, amely segítette, hogy ilyen eredményt tudott elérni Áron fiúnk.”
Köszönjük szépen a Várady-Fandl-család beszámolóját!
Szívből gratulálunk Áronnak a kimagasló eredményhez!
🇦🇹 Német tanulmányi kirándulás Grazban (05.13.)
Idén – május 13-án – ismét sikerült megszerveznünk a német nyelvet tanuló diákjainknak az országismereti kirándulást Ausztriában. A célpont Ausztria második legnagyobb városa, Stájerország fővárosa, Graz volt. A kirándulást megelőző héten a németórákon német nyelven dolgoztunk fel Ausztriával, Stájerországgal és Grazzal kapcsolatos ismereteket, és a kiránduláshoz kapcsolódó szituációkat. Gazdag, izgalmas program várta a gyerekeket Grazban. A tonnányi szerelemlakattal megrakott Erzherzog Johannes híd, a varázslatos mesevonat a Schlossberg (várhegy) belsejében, a Mura-sziget a félelmetesen sebes sodrású folyón, a várhegyre felvivő meredek sikló, a várban kutakodó feladatok, Graz jelképe, az Uhrturm (óratorony) a maga furcsaságával, a harangjáték a táncoló figurákkal és a szabadprogram a Herrengasse-sétálóutcán, megannyi felejthetetlen élmény tanulóink számára, melyek kis ízelítőt adtak a célnyelvi ország hangulatából, életformájából, kultúrájából, és nem utolsó sorban a hétköznapi osztrák – német nyelvből. Hisz a szabadidőben önállóan kellett német nyelven boldogulniuk az utcán, a boltokban vagy a vendéglőben.
🇦🇹 Habár az égbolt felhős volt, sőt egy órára az eső is eleredt, bennünket nem zavart a rossz idő, mert magával ragadott a város forgataga és a sok izgalmas látnivaló. Remélem, mindenki annyira jól érezte magát, hogy a következő évben ugyanilyen lelkesen vállalkozik majd egy hasonló izgalmas kirándulásra Ausztriába.
🇦🇹 Köszönöm a gyerekek lelkes részvételét, a szülők bizalmát és segítőim: Csonka Mónika tanítónő, Janika Braunger önkéntes és Gömöry Katalin szülő munkáját.
Diénes Melinda, szervező, történelem-német nyelv szakos tanár
(Képek a galériában: IDE KATTINTVA.)
Újabb sikerek a Hebe Kft. országos olvasópályázatain 🥉📖
A Hebe Kft. 2022/2023-as tanévben meghirdetett olvasóversenyein a Bruckner-testvérek kimagasló eredményeket értek el:
Bruckner Mária (5.o.) az országos téli olvasóversenyen 4-8. osztályos korcsoportban 🥉3. helyezést,
Bruckner Veronika (3.o.) a Böngész Advent versenyen 3-4. osztályos korcsoportban 6. helyezést,
Bruckner István (1.o.) szintén a Böngész Advent versenyen 1-2. osztályos korcsoportban 🥉3. helyezést ért el.
Szívből gratulálunk!
Dr.Jane Goodall előadásán jártunk a Pannon Egyetemen 🌍🐵
🌍 Május 8-án Veszprémbe látogatott dr. Jane Goodall főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet, a csimpánzok életének legismertebb kutatója. Iskolánk 7 tanulója vehetett részt dr. Goodall előadásán az egyetemen.
💭 – Mindannyian minden egyes nap jobbá tehetjük a világot. Fontos, hogy most tegyünk a környezetünkért, és ne a jövővel foglalkozzunk! – mondta plenáris előadásában dr. Jane Goodall.
🌍 Érdekes kísérőprogramokat is szerveztek a tanulók számára: megismerkedtünk a Jane Goodall Intézet Roots & Shoots programjával, fotó- és képkiállítást láttunk, laborlátogatáson vettünk részt.
Nagyon örülünk, hogy ott lehettünk!
Köszönjük a beszámolót és a szervezést Kissné Laár Eszter tanárnőnek!
(Képek a galériában.)
Országos első helyezés a HEBE németversenyen 🇩🇪
A Hebe Kft. országos szintű, német nyelvi projektversenyt szervezett „Legendäre Sisi” címen, Erzsébet királynéra emlékezve. Az életrajzi, történelmi vonatkozású kutakodó és kreatív projektfeladatok nagy kihívás elé állították a versenyzőket, próbára tették nyelvtudásukat, és történelmi ismereteiket is.
Ezen a versenyen Fülöp Réka, 8. osztályos tanulónk maximális pontszámot ért el, így első helyezett lett! 🥇
Felkészítő tanár: Diénes Melinda.
Szívből gratulálunk!